A Boxer eredete és származása
Mivel ezeket a kutyákat a medve- és vaddisznóvadászatok mellett egyre inkább kutyák és bikák közötti viadalokon szerepeltették, koncentráljunk inkább a kevésbé véres események övezte fajtaazonos tenyésztés kezdetére. Minden bizonnyal a boxer történetének egyik legfontosabb évszáma 1895. Ebben az évben számtalan jelentős esemény történt: megalakult a boxer klub, bevezették a törzskönyvbe az első boxert, s kiállításon is először szerepelt a fajta. A boxertenyésztés kezdeténél két müncheni és egy bécsi kinológus játszott jelentős szerepet: Höpner, König és Roberth. Ők alapították Münchenben az első boxer klubot, s nekik köszönhetően nyitottak kísérleti osztályt boxerek számára az 1895-ös St. Bernhard kiállításon, ahol egészen pontosan négy boxer szerepelt.
Köztük volt a híres Flocki is, aki itt első díjat nyert, s őt vezették be elsőként a boxer törzskönybe. Flocki 1895. február 26-án született egy angol bulldog apától és egy foltos, boxer (jellegű) anyától. Höpner nem volt elragadtatva a kutyától, jobban örült volna, ha tenyésztője “az Északi-sarkon bocsájtja áruba őkelmét”, Roberth azonban helyesen ismerte fel Flockiban a modern boxer típusát. Rajta kívül még három másik kutya vált történelmi jelentőségűvé, vérük ott csörgedezik minden mai boxerben. Egyikük volt Meta v. d. Passage 30, aki maga nem volt valami szemet gyönyörködtető látvány, de egyik unokája például, Curt v. Pfalzgau már messzemenően megtestesítette a kívánatos típust, mely egyszersmind zömök és mozgékony, ahogy a három klubalapító megfogalmazta a boxertörzskönyv előszavában.
Höpner, König és Roberth kilépett az általuk alapított klubból, és újat hozott létre 1897. január 6-án. Idöközben azonban Robert áttelepült Észak-Németországba, König betegeskedett, Höpner pedig visszavonult, olyan nehezen viselte, hogy nem bírja megvalósítani az általa kitűzött tenyésztési célt. Végül 1910-ben megalakult a ma is működő boxerklub, szintén müncheni székhellyel.
Nem lehet pontosan tudni, Földünk melyik részben tűntek fel először a mai boxerek elődei. Annyi mindenesetre ismeretes, hogy már a germán kimberek a rómaiak ellen buldog-szerű kutyákkal harcoltak. Az ásatásokon előkerült cserepeken és a kiásott kapuívek ábráin is gyakori a boxerhez hasonló kutya.
Az újkor boxerjáról, mint mészáros vagy terelő kutyáról a 19. században Münchenből találunk említést. Akkoriban az ökörhús volt az emberek alapvető tápláléka. Ez persze azzal járt, hogy az ökröket, szarvasmarhákat messze vidékekről; Felső- és Alsó Bajorországból, részben pedig Tirolból, sőt akár Magyarországról is földutakon kellett űzni, terelni. Ehhez a tevékenységhez terelő-üldöző kutya elengedhetetlenül szükséges volt, mégpedig olyan, amelyik nagy és erős, amellett mozgékony és kitartó. Egyrészt elég energikusnak és erősnek kellett lennie, hogy tekintélye legyen az ökröknél, másrészt gyorsak és rugalmasnak, hogy az ökrök lökdöséseit és ütéseit el tudja kerülni. Semmiképpen sem lehetett viszont ideges, ingerült, nehogy a nagy nyájat megijessze, szétriassza. Csupa olyan tulajdonság ez, ami egy kutyában együttesen nagyon nehezen elérhető. A jó pszichikai tulajdonságok, amelyekkel a boxer ma nagy mértéken jeleskedik, ezen a hosszú ideig tartó űző-terelő kutya tevékenységi múlton alapszanak.
Így alakultak ki Közép-Európában az idők során a nagy; a gdanszki bikatépő, és a kis a brabanti bikatépő. A nagy kutyát, főként Németország északi részén és Lengyelországban a nagyvadak vadászatánál, míg az Alpok erdős, északi szegélyén a kis, bikatépőket alkalmazták inkább, mivel közepes mérete miatt mozgékonyabb volt. Ez az utóbbi típus, az üldöző-terelő bikatépő tekinthető a jelenlegi boxereink közvetlen ősének. Mindkét típus egyszínű sárga vagy fehér folt nélküli csíkos, rövid és széles pofájú volt. A felső állkapocs rövidülésével jött létre az egyedi előharapás, melynek köszönhetően a kutya az ellenfél megragadása közben is tud levegőt venni. A fülét már ekkor visszavágták, mivel a harcok során kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett. Flemming: “A tökéletes vadász” c. könyvében ismertette első alkalommal a bikatépő típusokat.
A mai értelemben vett fajtatenyésztés a 19. század közepe előtt persze nem működött. De már az 1895-ös évben boxer klub alakult Münchenben, abból a célból, hogy a különböző tenyésztő érdekeket közös nevezőre hozza. Egységes standardot állapítottak meg, amely máig is sikeres boxer tenyésztés alapjául szolgál. Arra törekedtek, hogy egy erős és félelmetes külsejű kutyából finomabb megjelenésűt tenyésszenek ki.
1895
A boxer történetének egyik legfontosabb évszáma az 1895-ös év. Ekkor alakult meg a Boxer Klub, ekkor született meg a mai boxerek ősapja, és ebben az évben vezették a törzskönyvbe az első boxert, és kiállításon először szerepelt a fajta. A boxer tenyésztés kezdeténél két müncheni és egy bécsi kinológus játszott jelentős szerepet: Höpner, König és Roberth voltak a boxer tenyésztés úttörői. Ők alapították Münchenben az első boxer klubot, s nekik köszönhetően nyitottak kísérleti osztályt boxerek számára az 1895-ös St. Bernhard kiállításon. A kiállításon négy boxer szerepelt. Köztük volt minden mai boxer őse; Flocki is, aki első díjat nyert, s őt vezették be elsőként a boxer törzskönyvbe, az első boxer törzskönyvi szám: Münhlhasein Flocki, aki 1895. február 26-án született egy angol buldog (jellegű) apától és egy foltos, boxer (jellegű) anyától.
Roberth volt, aki felismerte Flockiban a modern boxer típusát. Rajta kívül még három másik kutya vált történelmi jelentőségivé, és e négy boxer vére csörgedezik minden mai boxer ereiben. Egyikük volt Meta v. d. Passage 30, aki maga nem volt valami szemet gyönyörködtető látvány, de egyik unokája például, Curt v. Pfalzgau már messzemenően megtestesítette a kívánatos típust, mely egyszersmind zömök és mozgékony, ahogy a három klubalapító megfogalmazta a boxer törzskönyv előszavában.
Az 1905-ös boxer standard még minden színváltozatot engedélyezett, hiszen a kívánatos típus rögzítése sokkal fontosabb volt a szín kérdésénél. Hamarosan azonban a sárga kutyákat kezdték előnyben részesíteni, harminc évvel a klub megalapítása után, 1925-ben tiltották meg a fekete és fehér boxerek tenyésztését, 1926-ban a tarkákét is. A tenyésztési előírásokat 1929-ben és 1930-ban tovább szigorították, többek között már csak 6 kölyök felnevelése volt engedélyezve. Az egyheréjű kutyákat kizárták a tenyésztésből.
Napjainkban a boxert két színváltozatban tenyésztik: lehet sárga vagy csíkos, fekete maszkkal és némi fehér jeggyel. Öröklés szempontjából a csíkos jegy dominánsabb a sárgánál. Ma már csakis tisztelettel és csodálattal adózhatunk a boxer tenyésztés úttörőinek, akiknek az ellenkező véleményeket leküzdve, sikerült néhány évtized alatt kemény munkával egy fajta tipikus kutyát; a boxert kinevelni.
Története [szerkesztés]
A boxer távoli őseit nehéz lenne meghatározni. Annyi mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy az ókori szelindekek, molosszusok leszármazottja, melyek az ázsiai hódító seregekkel érkeztek Európába. Nagyon valószínű, hogy az egész dog család őse a tibeti dog volt. Erről a hatalmas kutyáról már a kínai irodalom is megemlékezik. A tibeti dog a tibeti fennsíkról elterjedt Nepálban és Indiában, szórványosan Kínában is. Nagy Sándor indiai hadjáratakor például dogszerű kutyákat vitt magával ajándékba- így jött létre a híres molosszus tenyészet. Ezeket a kutyákat később a rómaiak is átvették, és a római telepesek időszámításunk kezdetekor molosszus kutyákat hoztak át az Alpokon Közép- és Nyugat-Európa országaiba. Fellelhető a dogok őse az Ókori Görögország és Itália művészi alkotsain, amelyek félreismerhetetlenül az egykori molosszust, a régi és modern dogok közötti átmenetet ábrázolják. Az i.e.3. században egy érme Epirus tartományban buldogszerű fejet ábrázol. Ezeket a nagy, széles pofájú kutyákat látjuk viszont Angliában, és ezek tekinthetők a masztiffok ősalakjainak. Belőlük született meg- persze jóval később, valamikor a Középkorban a bullenbeisser (bikacsipkedő), a bärenbeisser (medveharapó) és a baupacker (disznófogó). Az egykori harci kutyákból, mint nevükből is kiderül- vadászebek, mészáros szelindekek lettek, jóllehet nevük különbözősége ellenére tulajdonképpen egy és ugyanazon típusról van szó.
A feudális udvarokban falkákban tartották ezeket az ebeket. Az akkori vadászmódszerek éppen ilyen kutyákat követeltek meg, ha az ember medvére vagy vadkanra kívánt vadászni. Meg is volt a becsületük, nagy becsben tartották őket. Az 5-7. századbeli alemann törvények súlyos pénzbüntetéssel sújtották azt, aki szántszándékkal megöl egy ebet, mely “derekasan tartja a medvét (canis ursoritius), a disznót (cais porcaritius) avagy térdre kényszeríti a marhát (canis qui vaccam et taurum prendit)” Hans Friedrich von Flemming 1719-ben megjelent könyvében, melyben a “tökéletes német vadászebről” ír, szemléletes képet ad a “bären- oder bolbeisser”-ről: “közepes termetű, széles szügye van, feje rövid és kerek, orra pisze, füle felfelé mered, hegyesre vágott. Állkapcsa előreugró, fogazata dupla harapású, ez teszi lehetővé, hogy belekapaszkodhasson ellenébe”.
A bikával való kutyaviaskodás aztán lassanként kiment a divatból, a bullenbeisser méretére nézve összemegy. Jóllehet még mindig megtalálható a jószág mellett, a mészárosok segítője, de már nem szabad beleharapnia az állat orrába, csupán a hátsó lábánál fogva tarthatja sakkban. Másrészt viszont bekerül az otthonokba, udvarokba, ahol gazdája családját, javait védelmezi ez a közepes nagyságú, jókötésű, karakán eb állat. A 19. század 20-as éveiben egy csomó angol buldog kerül át a csatorna túlsó partjáról Hannover térségébe. A rákövetkező évtizedekben újabb bulldog szállítmányok érkeznek Németalföldre. A két típus, a bullenbeisser és a buldog – melyeket amúgy is azonos feladatra tenyésztettek ki- messzemenőleg keveredik. Ezt a közös típust 1886-ban Alfred Brehm már boxernek nevezi könyvében.
Ludwick Beckmann 1895-ben megjelent kynológiai munkájában már “német buldog”-ként említi a boxert, s mint írja, “Németország nagyvárosaiban gyakorta találkozni jó kiállású, mozgékony és energikus buldog típusú ebekkel, melyek népiesen országszerte boxernek hívnak”. A boxerspecialisták egyetértenek abban, hogy a bölcső Münchenben ringott. Az Isar menti nagyváros az évtizedek folytán széles tenyészbázist épített ki. Ez volt a “bierboxer” azaz a “sörboxer”. Errefelé nemigen szerették az “idegeneket”, s amennyire csak lehetett, igyekezték elkerülni a általuk lenézett angol buldog befolyását. Így aztán Münchenben és környékén viszonylag tisztán fenn tudott maradni az ősi germán bullenbeisser vonal. Ugyanakkor paradox módon az egyik leghíresebb müncheni tenyésztő nevéhez fűződik egy új (buldogosabb) vérvonal kialakítása.
1895-ben egy müncheni kutyakiállításon négy német boxert indítottak kísérleti kategóriában. A győztes Flocki nevű kan lett, őt jegyezték be elsőként a fajta tenyészkönyvébe. 1896. január 17-én alapították meg az első boxer-klubot Németországban.
Forrás: http://www.boxermentes.hu/index.php?pid=2&cid=93